Sigmund Freud és Én

Freud az emberi lelket jéghegyhez hasonlította. A jéghegy vízfelszín felett megmutatkozó kicsiny része tudatos és tudatelőttes, mindaz az információ, amire pillanatnyilag nem gondolunk, de amely szükség esetén tudatossá tehető. A jéghegy vízfelszín alatti, sokkal nagyobb tömege a tudattalan: késztetések, vágyak, hozzá nem férhető emlékek terepe, amely befolyásolja gondolatainkat és cselekedeteinket.

A legtöbb pszichológiai eseménynek kielégítetlen késztetések és tudattalan vágyak az okai.

Strukturális modell:

A személyiség 3 nagy rendszerből áll:

id (ösztön-én),

ego (én),

szuperego (felettes én).

ID - Az id a személyiség legprimitívebb része, amelyből az ego és a szuperego kifejlődik. Az újszülött is rendelkezik vele. Tartalma az éhség, a szomjúság, az élet védelme és a szexuális örömszerzés. Az id is az örömelv alapján működik.

EGO - Az ego a valóságelvnek engedelmeskedik: az ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelelő környezeti feltételek létre nem jönnek. Az ego a személyiség végrehajtó szerve. Az ego közvetíti az id, a valóság és a szuperego követelményei között.

SZUPEREGO - A szuperego, amely eldönti, hogy egy cselekedet jó e vagy sem. A szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője. A szuperego a szülői jutalmazások és büntetések révén alakul ki. A szuperego normáinak a megsértése, a szülői szeretet elvesztését és az azzal járó szorongást idézi fel. Ez a szorongás tudattalan, de bűntudatként élhetjük át. Az id egésze, valamint az ego és a szuperego nagyobb része a tudattalanba merül, az ego és a szuperego kis része pedig tudatos vagy tudatelőttes.

Anno ez nem érdekelt, azaz inkább nem értettem, miért kell nekem tanulnom Freudról, miért fontos tudnom, hogy az idből indul minden, nem értettem, miért az a legprimitívebb, hiszen mindennek az alapja. Az ego fogalma már ismert volt, hiszen rengeteg én-én-én csak én emberkével hozott össze a sors.

De akkor nézzünk egy példát, megszületünk, az összes képesség hiányában vagyunk, ki meddig, ugyebár ki mennyi törődést kap. Meg kell tanulnunk mindent, jönnek az ösztönök, megtanulunk enni, inni, beszélni, majd növünk, de meddig?! Mikor jönnek azok a bizonyos ösztönimpulzusok újra? Mikor kezd az ember egoistává válni? A szuperego mikor lép az életünkbe?! Ami ugye arra hivatott, hogy az egonkat, kicsit visszaszorítsa, azaz tudatosságra neveljen minket. Ergo ha valamit rosszul döntünk akkor azért hibáztathatjuk a szuperénünket?! Jó is lenne, de ez nincs így. Aztán megint visszatérünk az idhez egy kis szexuális felvilágosításért, mert azt is ő tanítja meg. Erre rákontráz az egonk, elhisszük, hogy de jók vagyunk, a legjobbak, majd a szuperke másik vállunkon kiabál, hogy nem nem nem, nem biztos hogy úgy van minden ahogy mi gondoljuk.

Magyarul ha örömöt akarunk szerezni visszamegyünk id apánkhoz/anyánkhoz, és 12 menetben megharcoltatjuk énünket a felettes énünkkel. Győzzön a jobbik alapon.

Mi van akkor, ha nem kapunk megfelelő szülői nevelést? Szuperego, szülői törődés, stb. Akkor ezek szerint, a tapasztalat hiánya miatt, mindent megenged az egonak? Ebből születnének az erkölcstelen és/vagy egoista emberek?!
To be continued...

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset..." (Müller Péter)