Onnantól, hogy tankötelessé válunk - magában a szóban is benne van - kötelesek lennénk tanulni. Lennénk... Sajnos egyre gyakrabban tapasztalom, hogy manapság divat butának lenni, egy alap 2x2 szorzásra azt válaszolják, hogy 5, de nem azért, mert esetleg ismernék a hasonló című filmet, hanem azért, mert szentül meg van róla győződve, hogy a szorzat értéke annyi. Rendben, ebben pedagógusoknak is jelentős szerepük van, de hogy egy nyolcadikos gyerek ne ismerje a szorzótáblát az már nonszensz. A felvételik lassan elkezdődnek, a gyerekek pedig úgy állnak hozzá, hogy sehogy. Nem érdekli őket, és ezért a "rendszer" tehető felelőssé, mivel úgyis felvesznek valahova alapon (amit a nyílt-napokon az iskola igazgatók el is mondanak előszeretettel) mindegy milyen felvételit írok meg. Belegondoltam ezen mondatok hallatán, hogy én majd be voltam tojva a felvételi miatt, mert a "mi időnkben" még nem volt mindegy, hogy hova vesznek fel. És nem azokat néztük le akik egy jónevű intézménybe, hanem bizony azokat akik az utolsó helyeken rangsoroltakba nyertek felvételt. De változik az idő, vele változok én is...Mondhatnánk, de sajnos ez kivételesen rám nem igaz, és tudom, hogy nem vagyok az egyetlen ezügyben (sem). Hiába mondom azt, egy olyan gyereknek akit kinevetnek a társai mert egy olyan gimibe készül, ahonnan nevetve továbbjuthat bármely egyetemre vagy főiskolára, "Ne sírj, négy év múlva te fogsz nevetni rajtuk, hogy egy szakmát se lesznek képesek megszerezni" a következő nevetést én kapom erre a mondatra, de nem a síró gyerektől...
Valahogy tudatosítani kellene mindenkiben, hogy tanulni nem szégyen, a tanulásnak megvan a maga szépsége.
“A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit.”(Kahlil Gibran)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése