1 hónap

Mire elég? Felmondani, elköszönni, bulizni, barátokkal, családdal lenni? Káosz van bazmeg. Úgy összesűrűsödött most minden. Cikáznak a fejemben a gondolatok. Jelen pillanatban az lenne a legjobb, ha szépen csendben összepakolnék, és elhúznék a picsába. Majd szólni mindenkinek, hogy bocsi. Úgyis minden szarért bocsánatot kérek, tudom, minek? Szokjál hozzá, velem jár. Ah. Bonyolult, nem szeretek a középpontban lenni, két búcsúbulit mégis át kell élnem. Why??? Jójó tudom, ha nem akarom nem lesz, de ezzel bántsak meg akkor mást? Mégsem lehetek végtelen önző, így legalább, elmondhatom, hogy szerettek. Én is őket, csak ne búcsúbulinak hívjuk. Mert haza fogok még térni. Tegnap elmondta beleposhadtam az itteni életbe, és igen igaza van. Néha már bosszant, hogy mindenben. Jelenleg ő a "pszichológusom", ő az aki tényleg mindent tud rólam, még lehet olyat is amire nem kíváncsi, vagy nekem nem kellene elmondani. És az a jó, hogy igazán nem ismer, de mégis. Aztán itt vannak az állítólagos barátaim, akik miután megtudták hogy nagy utazás következik, hirtelen megjelentek, nem barát az akit mindig csak én keresek, puff át is helyeztem őket az ismerős kosárba. Így barátaim száma kettőre redukálódott, az egyiknek megvan a maga baja perpill, a másik meg nos...vele nehéz találkozni. De akarok! Az egy hónapba bele kell hogy férjen a találkozó, vele KELL! Na és a kedves. Aki nélkül indulok útnak. Ha tudná, hogy hány embertől kaptam meg az önző jelzőt, hogy egyedül itthon hagyom, lehet nem az lenne a problémája ami. Tököm ki van, hogy nem tudom értékelni, egy jó ember, mégis millió egy hibát fel tudnék róla sorolni. Viszont már csak egy hónap, egyedül, függetlenül, és hátha erőre is kapok. Mert utálom, hogy állandóan ideges vagyok, utálom hogy állandóan rossz a kedvem, ja igen ez egymás következménye, szeretnék végre felszabadult lenni, nem csak mondani, hanem tényleg leszarni a világot, magad ura ha szolgád nincs. Szeretnék leszokni a megfelelési kényszerről, hello nem lehet így élni, hogy azt nézed a másiknak mi a jó. Nem végre önmagamat szeretném előtérbe helyezni. Menni fog! Kicsit besokalltam, amúgy is 18 éves korom óta költöző madár vagyok, huzamosabb ideig nem éltem egy helyen. Aztán lehet, hogy ezt fogom valamikor visszasírni, de jelenleg azt érzem, hogy sokkkkkkkkkkkkkk minden, és lassan mindenki. Mindent meg fogok oldani, képes vagyok a jég hátán is megélni, bizonyítani fogok, de csak magamnak. :)

*napinyafi off*

Müller Péter

“Kétféle beszélgetés van:
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”

hümm

Az élet mindig akadályok elé gördít bennünket, engem speciel mostanában elég gyakran. Meghozni egy komoly döntést, amely az életed további részére kihatással lesz, nem könnyű feladat. Félreértés ne essék nem panaszkodni akarok. Érzem, hogy változtatnom kell, hiszen jelen pillanatban nem tetszik amit kapok, változtatni pedig csak én tudok rajta, fogok is. El is kezdtem a felkészülést a nagy utazásra. Várom, de néha félek is. Nem most lesz az első, hogy áttelepülök máshova, de ez alapjaiban lesz más. Kislány egy nagy városban. Végre megint egyedül leszek...végre megint visszatalálhatok majd önmagamhoz, újult erővel vághatok bele a következő éveimnek. Most gondoltam bele lassan 30 leszek, és tényleg valahogy 10 évente történik nálam ez a változtatás. A 20-as éveim elején is útnak indultam, és teszem a végén is. Egy örök vándor vagyok, aki azért mindig hazavágyik. Ez lesz most is szerintem...ismerem magam, hacsak nem annyira oda fog kötni valami ami miatt eszemben sem lesz. Nem tudom, mivel még el sem indultam, ezen nem nagyon gondolkozok.

"Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk, nagy utazás az életünk... " (Presser Gábor

Boldog nyulat!

Ismerkedés avagy hogy találjam meg a másik felem?

Ismerőseim nagy része online éli életét. Bár már lassan mindent ott intézek szintén, talán a bevásárlás az egyetlen amit nem (teljes mértékben) a neten teszem meg. Egyrészt kevés az időm, másrészt utálok várni, így ha lehet a legkevesebbszer teszem ki a lábam bármelyik hivatalba, bankba...stb. (Ha ki is teszem ismerősöm mindenhol van már. ) Fogalmazzunk úgy, hogy ha már van ez az opció, akkor miért ne használnám ki?! Nem véletlenül találták ki nekünk, hogy maradjunk otthonunkban. Tuti, hogy a fejlesztő nagyon kényelmes és otthonülő típus volt. Visszatérve az ismerkedéshez: könnyű helyzetben vagyok, hiszen nekem már az életem párja projekt ki van pipálva. Tudom, hogy nehéz igazi párra találni. Hol lehetne? Munkahelyen? Én elzárkózom attól, hogy a társammal együtt dolgozzak. A munka nem magánélet, a magánélet nem munka, nálam nem fér össze a kettő. Valahogy hozzon össze a hobbink? Tapasztalatom szerint, az azonos érdeklődésű emberek hamar ráunnak a másikra, hiszen a folyamatos megújulás mind a kettőnél ugyanaz. Vagy rivalizálássá folyik, vagy szürkévé válnak. Valamiféle ellentét kell, hogy legyen a két ember között. Lehessen tanulni a másiktól, tudjak rá felnézni, na de ne azért, mert egy fejjel magasabb nálam. Szórakozóhelyen se sok értelme van, hiszen az egy nőre jutó férfiak száma mindig több, mint fordítva. Szvsz a zene se engedi meg, de egy nőben nem biztos, hogy az jön le ha egy pasi odamegy hozzá egy discoban, hogy feleségül akarja kérni. Hibás (vagy nem) sztereotípia, hogy a férfiak a discokból a lányokat egy éjszakára akarják kikölcsönözni. Hol lehet akkor ismerkedni? Séta az utcán, bevásárlás közben a boltban, utazáskor a buszon, vonaton. Lightos szemezgetésekből úgyis lejön, hogy az illető mit akarhat tőlünk, aztán némi dialóg, ha másból nem a gesztusokból ki lehet indulni, hogy érdemes e folytatni vagy sem. Valamint a net által biztosított oldalakon. Bogarászva a chat oldalakon, nem kevés évvel és tapasztalattal a hátam mögött, hogy az emberek többsége nem az igazat adja magáról. Itt vész el az életbeli ismerettség, nem látod a gesztust, azt mondd magáról amit akar, annak adja ki magát, akinek akarja. Ugyanakkor nagyrészt ott ismerkednek az emberek. Mert lehet, hogy csalódik egyszer, kétszer sokszor, valahogy mindig a reményt látom, hogy meg fogja találni élete párját. Summa summárum, nehéz dolog úgy élni az életet, hogy ne maradj le semmiről. De úgy gondolom, a dolgok amelyeket "létrehozunk" kárpótolnak mindazokért amikről lemaradunk.

Idéztem

Legyél romlott ribanc, jó anya és ártatlan királylány.

Elmélkedő - Katonaság

Ma tudatosodott bennem, mióta eltörölték a katonaságot, a legtöbb férfi pp lett. Természetesen tisztelet a kivételnek, de nem elég, hogy egyre nagyobb teret hódít be a férfiaknál is a haj és/vagy körömfestés, nem feltétlen emiatt, de egyre nőiesebbek a férfiak. Régebben azért a katonakorszak férfit varázsolt a fiúból. Volt tartásuk, a ruhákat megfelelően tudták hordani, ezzel szemben ma mit látsz az utcán? A sok idióta haját a szemébe fésüli, szűk női nadrágban, kisminkelve, jár kel a városban. Na de kérem, nem véletlenül született pasinak valaki, éljen már úgy is. Nem áll jól egy pasinak, ha ki van húzva a szeme. Nem áll jól, ha nőnek öltözik. Idétlen a kivasalt haj...stb. Nekem nem jön be a metroszexualitás. Nálam még mindig jobban bejön egy George Clooney, mint egy Robert Pattinson. Nyilván ezért is a média okolható, hogy behozták a köztudatba ezeket a nőies fiúcskákat (mert férfinak véletlenül se mondanám őket), emiatt a közízlés is átalakult. Na de, miért??? Eleinte azt hittem ez csak egy polgárpukkasztás, de sajnos rá kellett jönnöm, ez ma már egy divatirányzat. Régen volt A férfiak, mára megkaptuk az utánpótlást, a kislányos fiúkat.

Ajánlanám ezek figyelmébe, a 2-3 éves katonai kiképzést, és lehet hogy bevonulnának fiúként, de hótziher hogy férfiként térnének vissza.

"Egy férfihadseregben a lojalitás inkább kötődik magához a hadsereghez, mint a civilizációhoz, amely fenntartja a katonaságot. A női hadseregben a lojalitás a vezérre irányul." (Frank Herbert)

Februári Josh Groban márciusban

Szellemekkel suttogó

A sorozat, melyben a főszereplő különleges adottsággal, kapcsolatba tud lépni a halottakkal. Egyik ismerősöm sokkolt le a héten ezzel, hogy bizony az ő lánya is ilyen. És számtalan példát hozott fel, hogy kik járnak be hozzájuk, majd megkérdezte, nem érzem e hogy a házuknak különleges órája(aurája gondolom én) van, nem érzem... Azt is megemlítette, hogy ha tudnám, hogy az ő lánya mennyi mindent tud rólam a halottaktól, magam is meglepődnék. Ezt kétlem. Ebben eléggé szkeptikus vagyok. Biztos vannak természetfölötti dolgok, de azt, hogy valaki lát egy filmet, és bemagyarázza, hogy innentől ő beszél a halottakkal, és mondjuk a saját anyját ezzel szédíti ő dolga. De én még mindig mehetek az nemhiszem táborba tagnak jelentkezni. Nekem ne mondja senki, hogy egy jós, vagy látó megmondja nekem a jövőt. Hányan befürödtek már ezzel, hogy kismilliószázhuszonegyezer forintot beleöltek, aztán semmi nem valósult meg belőle. Mert, aki elhiszi, hogy majd ősz végén beteg lesz, és ezért leperkálja a x ezer forintot magára vessen. Ugyanis olyankor kezdődik az influenza. De gondolom ez nem csak nekem ilyen átlátszó. Szoktam a tévében látni ezeket az asztroshowkat, természetesen emeltdíjas hívás mind, véletlenül se a pénzszerzésről szól. Meg különben is, eddig látók voltak, most már tisztán látók. Eddig nem láttak úgy? Meg küldik a pénzenergiát, fizetés idejében? Jó, hogy pénz jön a házhoz, megdolgoztam érte előző hónapban becsülettel. Anyagias világot élünk, igen ezzel is teljesen tisztában vagyok, de hogy mit ki nem képesek találni az emberek csak azért hogy a buta embereket anyagilag lehúzzák. Felháborító. Egyrészt az is, hogy lehúznak, másrészt azért vagy hülye, mert elhiszed. Kicsit kellene csak racionálisan gondolkozni, egy hangyányit a dolgok mögé látni, és máris nem folyna ebből üzérkedés. De mindaddig, míg ilyen ember, akik ezeknek hinni fog, addig ezt fogják csinálni.

"A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte: ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is." (Popper Péter)

Elmélkedő - vágyódás

Vágyak, melyek olykor élvezetessé teszik életünket, máskor pedig hatalmas szenvedéseket okoznak. Vagy megmutatja az utat, vagy letérít róla.

Tavasszal a (piszkos?!) gondolatok is megsokasodnak. Nem csodálkozok: úton útfélen bókokba botlok bele. Megdicsérték a lábamat, a szoknyámat, a sminkemet, volt aki a mosolyomat, a kedvességemet...stb. Az álmok is árulkodnak, hiszen bepillantást nyújtanak, hogy tudattalan állapotunkban mihez kezdünk az élményeinkkel. Az elfojtott érzések az álmainkban viszonylag hamar jelentkeznek. Kifejezhetik a törődésre való hajlamot, vagy esetleg azt, hogy várjuk el az adott ember hozzánk történő viszonyulását. Azt szoktam mondani, hogy kevés az álmoskönyvet felnyitni és megkeresni az adott álom jelentését, annak mélyebb tartalma van ennél, lényegesen mélyebb... És véletlenül se bűntudattal kell erre gondolni, hogy az ember az álmaiban elkalandozott, hanem önmagát jobban megismerni. Talán megadja olyan kérdésekre a választ, amelyek eddig háttérbe szorultak.

A barátaim szerint, az sem gond, ha az ember kicsit kalandozik. Ettől erősödik meg benne a nő vagy a férfi. A kérdés az az, hogy meddig merészkedik el? Flörtölget, vagy tovább is "merészkedik". Ha igen, akkor egyéjszakás (get it, use it, drop it), vagy esetleg szeretőt tart? Az egyéjszakás kalandoknak is megvan a maga varázsa, ma olvastam pont, szex amíg keresed az igazit, jól érezheted magad az esélyekkel. Nem kell a nevet tudni, nem kell telefonszámot cserélni, szexelni egyet, és utána lelépni. A szerető azonban már más, ezt annyira én már nem nevezném kalandnak, hiszen a meglévő kapcsolatod mellett kapcsolatot alakítasz ki egy másikkal. A kapcsolat, mégsem kaland.

"Teljesen normális egy olyan férfi után sóvárogni, akit életünk részévé tehetünk. Nincs ebben semmi rossz. De amikor éppen a saját viselkedésünk gátolja meg az ilyen vágyak beteljesülését, akkor ideje újraértékelnünk önmagunkat. " (Daylle Deanna Schwartz)

Anomália

Amikor már azt hiszed az életed sínre került, minden megoldódni látszik, akkor gubancolódik össze igazán. Nem tudod, hogy mi tévő legyél?! Lépj, ne lépj? Amikor megpróbálsz minden lehetőséget végiggondolni, ajh... Yoda is megmondta tedd vagy ne tedd, de ne próbáld. Te meg csak próbálgatod, melyik lehetne számodra a legkézenfekvőbb lehetőség. Miért? miért mindig engem találnak meg ezek a dolgok? Lehet, hogy vonzom őket. Hiszek a sorsban, hiszek abban bármi ami történik velünk, annak úgy kell történnie. Annak, hogy megismersz, elvesztesz embereket, munkát, vagy bármit teszel, az azért van, mert valahol ezt megírták neked. És te mész a sors rögös útján. Miért nem tudok néha letérni, és fityiszt mutatni a sorsnak, hogy ezt neked, már csak azért sem fogom azt tenni, ami az elvárás lenne. Azon is gondolkoztam már hogy örökös elégedetlen vagyok. Mert nekem megfelelni...lehetetlen. Saját magammal szemben hatalmas elvárásaim vannak, és bár már úgy ahogy megy, de a kudarcaimat nem mindig jól élem meg. Igyekszem ugyan már nem úgy felfogni, hogy most elbuktam, hanem felállok, leporolom a nadrágom, és megnézem mit rontottam el. És ezt igyekszem a későbbiek folyamán elkerülni. És most hogy megint előkerültek az életemben az elnyomott dolgok, magam is meglepődtem milyen különösen kezelem. Fal van körülöttem, ez tuti. DE! Már hagyok betekintést nyerni magamba. Megtanultam az érzéseimről őszintén beszélni. A múltról meg pláne. Persze utólag már siránkozni kár, hogy mi lett volna ha... de ezzel úgy gondolom jó tisztában lennie mindenkinek. Az egyik pillanatban örülök, a másikban magam féltem, hogy jajj megint az lesz, de nem! nem lesz az, hiszen megtanultam már ezeket a helyzeteket kezelni. Azt hiszem... :) Ha kicsit fura vagyok, az csak azért van, mert magamat védem. Ha már nem nyitok annyira feléd, annak oka van, valószínűleg magadban keresd a megoldást, mert nem bennem van. Ha bennem lenne, hidd el tudnál róla. Félek...óvom magam elég rendesen. Egyszer már megégettem magam, most sokkal óvatosabb lettem. Örülök neked, hidd el, csak idő kell, hogy újra megnyíljak előtted. És most már mindent tudsz. Így fair a játszma. Adok - kapok? Húzd meg, ereszd meg? nem, semmiképpen nem az. Ez egy érzelmi anomália :)

"Az érzelem, amelyet a józan ész nem fegyelmez, bizony híg ital, az ész viszont érzelem nélkül olyan keserű és kemény falat, hogy alig lehet lenyelni." (Charlotte Bronte)

Facebook

Egyik ismerősöm az etika érettségiével kapcsolatban az alábbi öt kérdéssel fordult hozzám:

1; Mi az előnye és hátránya facebooknak?
2; Mit gondolsz a facebookról?
3; Miért szereted a facebookot?
4; Mit gondolsz arról, hogy egyesek magánéleti problémáikat is megosztják másokkal nyilvánosan?
5; Naponta mennyit vagy fent a facebook oldalon?

Gondolkodás nélkül szerintem sikerült megválaszolnom ezeket a kérdéseket. Nem mondom, hogy nem "függősködök", de lényegesen kevesebbet használom, mint pl. a tanítványaim. Nem osztok meg mindenféle nyavalyát rajta, igyekszem "koromnak megfelelően" használni. Nem siránkozni, nem posztolni, ha éppen a mosdót használom...stb.

Betegséggé vált a facebook egyes embereknél ezt már én is megfigyeltem. Azon is gondolkoztam a múltkor, hogy azon emberek, akik az életük összes mozzanatát postolják, azok valójában azért teszik, mert így legalább hárul irányukba némi nemű figyelem. A valóvilágban nem foglalkoznak velük, legtöbbször levegőnek nézik, és így még ha negatív kritikát is fogalmaznak meg róluk, foglalkoztatva vannak, valamilyen szinten. Arra is rájöttem, hogy én ezeket az embereket, már sajnálni se tudom. Nekem van életem, olyan amilyen de van, biztos neked is kedves olvasó. De ezek az emberek élik a cyber világukat, tele vannak online baráttal, akik majd így meg úgy kiállnak mellettük, de nem. Mert amikor igazán szükség lenne rájuk, messziről elkerülik a bajba jutott "barátjukat". Ez minden csak igazi barátság nem. Nem mondom, hogy nekem nem sikerült, még online barátot szerezni, de ez igazából csak pár emberről mondhatóak el. És ha nagyon őszinte akarok lenni, ezek közül igazán csak egyet mondanék barátomnak, a másik pár emberke, nagyon jó ismerőseim, de még nem a barátaim.

Múlthéten a Libriben jártam, láttam a facebookról szóló könyvet, ha nem sajnálnám magamtól azt a párezer forintot, amibe a könyv kerül, már régen elolvastam volna. Ha te úgy gondolod érdekel, erről beszélek: ide ni' De ha engem szeretnél vele meglepni, hálás leszek :)

A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának. (Jodi Lynn Picoult)

Szeretem

De nagyon! :)

Tanmese

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának:

- "Küzdelem zajlik a bensőmben." - mondta a fiúnak.
- "Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással. Az egyik gonosz - ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó - ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is."
Az unoka elgondolkozott egy percre, majd megkérdezte a nagyapját:

- "Melyik farkas fog győzni?"
- "Amelyiket táplálod. "- válaszolta az idős indián.

Elmélkedő - Türelem

Eljutottam arra a szintre, hogy egyes dolgok kezdenek nem érdekelni. Engem aki mindig a világ baját a hátán cipeli. Nem! Ha nem kérnek a segítségemből, nem is kapnak. Rá kellett jönnöm, én hiába akarok változtatni a másik életén, ha az a másik nem él az általam kínált lehetőségekkel. Az, hogy mással is ilyen volt, ezt már nagyon régóta tudtam. Magasról tettem rá! A napokban én is megkaptam a nemtörődömségét, a lesz.rom, keresem telefonon utolérhetetlen. Szerintem nem adtam rá okot.
Három vonalon indultam el, igazából választ ő tudna rá adni, de nem ad rá igazán megfelelő magyarázatot, ahogy semmire sem. Most ilyen. Nekem meg el kell fogadni. Nehéz! Minden nap beszéltünk telefonon, minden egyes problémánkat meg tudtuk egymással vitatni. Most kicsit egyedül maradtam, mert a bizalmasom visszavonulót fújt. Szerencsére nincsenek eget rengető problémáim. De eddig munkába/ból menet mindig vele beszéltem telefonon. Ma hívtam fel se vette, holott tegnap megígérte. Ah bonyolult ez. Neki dolga van, nekem meg a türelmem véges. Azt mondtam, a barátság kibír mindent. Ki kell, hogy bírjon. :) Ezzel nyugtatom magam! És várom, hogy a bizalmasom depressziója elmúljon.

"Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart. Az ún. "birkatürelem" azonban már nem erény - hanem önleépítés. A mérték - ez a kulcsa mindennek." (Jókai Anna)

Radnóti

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.