Mire elég? Felmondani, elköszönni, bulizni, barátokkal, családdal lenni? Káosz van bazmeg. Úgy összesűrűsödött most minden. Cikáznak a fejemben a gondolatok. Jelen pillanatban az lenne a legjobb, ha szépen csendben összepakolnék, és elhúznék a picsába. Majd szólni mindenkinek, hogy bocsi. Úgyis minden szarért bocsánatot kérek, tudom, minek? Szokjál hozzá, velem jár. Ah. Bonyolult, nem szeretek a középpontban lenni, két búcsúbulit mégis át kell élnem. Why??? Jójó tudom, ha nem akarom nem lesz, de ezzel bántsak meg akkor mást? Mégsem lehetek végtelen önző, így legalább, elmondhatom, hogy szerettek. Én is őket, csak ne búcsúbulinak hívjuk. Mert haza fogok még térni. Tegnap elmondta beleposhadtam az itteni életbe, és igen igaza van. Néha már bosszant, hogy mindenben. Jelenleg ő a "pszichológusom", ő az aki tényleg mindent tud rólam, még lehet olyat is amire nem kíváncsi, vagy nekem nem kellene elmondani. És az a jó, hogy igazán nem ismer, de mégis. Aztán itt vannak az állítólagos barátaim, akik miután megtudták hogy nagy utazás következik, hirtelen megjelentek, nem barát az akit mindig csak én keresek, puff át is helyeztem őket az ismerős kosárba. Így barátaim száma kettőre redukálódott, az egyiknek megvan a maga baja perpill, a másik meg nos...vele nehéz találkozni. De akarok! Az egy hónapba bele kell hogy férjen a találkozó, vele KELL! Na és a kedves. Aki nélkül indulok útnak. Ha tudná, hogy hány embertől kaptam meg az önző jelzőt, hogy egyedül itthon hagyom, lehet nem az lenne a problémája ami. Tököm ki van, hogy nem tudom értékelni, egy jó ember, mégis millió egy hibát fel tudnék róla sorolni. Viszont már csak egy hónap, egyedül, függetlenül, és hátha erőre is kapok. Mert utálom, hogy állandóan ideges vagyok, utálom hogy állandóan rossz a kedvem, ja igen ez egymás következménye, szeretnék végre felszabadult lenni, nem csak mondani, hanem tényleg leszarni a világot, magad ura ha szolgád nincs. Szeretnék leszokni a megfelelési kényszerről, hello nem lehet így élni, hogy azt nézed a másiknak mi a jó. Nem végre önmagamat szeretném előtérbe helyezni. Menni fog! Kicsit besokalltam, amúgy is 18 éves korom óta költöző madár vagyok, huzamosabb ideig nem éltem egy helyen. Aztán lehet, hogy ezt fogom valamikor visszasírni, de jelenleg azt érzem, hogy sokkkkkkkkkkkkkk minden, és lassan mindenki. Mindent meg fogok oldani, képes vagyok a jég hátán is megélni, bizonyítani fogok, de csak magamnak. :)
*napinyafi off*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése