Önző Én-zés

Olyan életelv, mely szerint az ember saját magát állítja tevékenysége, viselkedése középpontjába; olyan emberre jellemző magatartás, aki saját, önös érdekeit a társadalom, a közösség és mindenki más érdekei elé helyezi. Ugyanakkor erkölcsi tulajdonság is, mely a társadalommal és más emberekkel való viszonyában jellemzi a személyiséget.

Ha az ember magából indul ki az már egoizmus?! Röppent fel bennem a gondolat, Freud után szabadon. Mivel a pszichológia azt mondja - jelen esetben Piaget - az egocentrikus ember az, aki önmaga centrumából indul ki, és oda is tér vissza. De kihez hasonlítsak egy eseményt, ha nem a velem történő jut erről rögtön eszembe? Mondjuk kapok egy kérdést, mit csinálnék ebben és ebben a szituációban, belegondolja magát az ember a helyzetbe és mondja rá a választ, ha a helyedben lennék, Én ezt és ezt... Akkor belegondolunk, hogy ilyenkor az egocentrikus énünk szólalt meg? Nem! De miért is tennénk? M(K)iből indulnánk ki ha nem magunkból? Magyarul mindenki az, csak van aki jól kezeli, van aki pszichopata módjára. Ez a két véglet. Egy 10-es skálán, mindenkinek ajánlom helyezze el magát, 1 a normális - 10 destruktív, önromboló egocentrizmus között. (Én) magamnak hármast adnék.

Én nem vagyok egoista kezdetű mondatot annyiszor hallottam már, szemben a nem vagyok azzal. Ergo mindegy mit mondasz, úgyis az vagy. Boncolgathatnánk nyelvtanilag a mondatot, én ... vagyok, egy-én-iség vagyok, és számtalan ilyen szó jutna még eszembe ezzel kapcsolatban. Ha valaki személyiségként él, automatikus megbélyegződik az egoista szóval, ő különbözik tőlem, neki sokkal több értéke van, így csak az lehet, mivel én nem vagyok az.

Bizonyos szülői mondatok szoktak csengeni fülembe: "Te vagy a legjobb, a legszebb, a legminden", nyilván a szülőnek gyermek a leglegleg. A best. Hallott már valaki olyan megnyilvánulást, hogy "Te is szép vagy, de ő szebb?" Nem, vagy ritkán. Kell dicsérni mindenkit, csak tudnánk reálisak maradni. Mert attól nem leszek különb másoktól, ha mindenben én vagyok a legjobb. Ha ő szép, én még indulhatok az okos jelzőért. De ő lehet, hogy okos és szép, akkor én okos és kedves lehetek. Egyet nem szabad hagyni, hogy ránk erőszakoljanak olyan jelzőt, ami nem igaz. Azért mert ő szép, de rosszul tanul, még nem lesz előrébb tőlem. De én sem tőle. Vagy igen?!

Egy a lényeg, az ember legyen boldog a saját bőrében, tudja elfogadni önmagát, merjen a tükörbe nézve, saját magára visszamosolyogni, az a pohár mindig félig legyen tele, mert ez még egészséges hozzáállás, ne próbáljunk meg másokat utánozni, szokásaikat felvenni, mert tudjuk mindenki egoista, csak az a nem mindegy, hogy milyen mértékben.

,,Az egoizmus az egyetlen gyógyszer, mely a butaságból eredő fájdalmat enyhíti.''

(Frank Leahy)

Sigmund Freud és Én

Freud az emberi lelket jéghegyhez hasonlította. A jéghegy vízfelszín felett megmutatkozó kicsiny része tudatos és tudatelőttes, mindaz az információ, amire pillanatnyilag nem gondolunk, de amely szükség esetén tudatossá tehető. A jéghegy vízfelszín alatti, sokkal nagyobb tömege a tudattalan: késztetések, vágyak, hozzá nem férhető emlékek terepe, amely befolyásolja gondolatainkat és cselekedeteinket.

A legtöbb pszichológiai eseménynek kielégítetlen késztetések és tudattalan vágyak az okai.

Strukturális modell:

A személyiség 3 nagy rendszerből áll:

id (ösztön-én),

ego (én),

szuperego (felettes én).

ID - Az id a személyiség legprimitívebb része, amelyből az ego és a szuperego kifejlődik. Az újszülött is rendelkezik vele. Tartalma az éhség, a szomjúság, az élet védelme és a szexuális örömszerzés. Az id is az örömelv alapján működik.

EGO - Az ego a valóságelvnek engedelmeskedik: az ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelelő környezeti feltételek létre nem jönnek. Az ego a személyiség végrehajtó szerve. Az ego közvetíti az id, a valóság és a szuperego követelményei között.

SZUPEREGO - A szuperego, amely eldönti, hogy egy cselekedet jó e vagy sem. A szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője. A szuperego a szülői jutalmazások és büntetések révén alakul ki. A szuperego normáinak a megsértése, a szülői szeretet elvesztését és az azzal járó szorongást idézi fel. Ez a szorongás tudattalan, de bűntudatként élhetjük át. Az id egésze, valamint az ego és a szuperego nagyobb része a tudattalanba merül, az ego és a szuperego kis része pedig tudatos vagy tudatelőttes.

Anno ez nem érdekelt, azaz inkább nem értettem, miért kell nekem tanulnom Freudról, miért fontos tudnom, hogy az idből indul minden, nem értettem, miért az a legprimitívebb, hiszen mindennek az alapja. Az ego fogalma már ismert volt, hiszen rengeteg én-én-én csak én emberkével hozott össze a sors.

De akkor nézzünk egy példát, megszületünk, az összes képesség hiányában vagyunk, ki meddig, ugyebár ki mennyi törődést kap. Meg kell tanulnunk mindent, jönnek az ösztönök, megtanulunk enni, inni, beszélni, majd növünk, de meddig?! Mikor jönnek azok a bizonyos ösztönimpulzusok újra? Mikor kezd az ember egoistává válni? A szuperego mikor lép az életünkbe?! Ami ugye arra hivatott, hogy az egonkat, kicsit visszaszorítsa, azaz tudatosságra neveljen minket. Ergo ha valamit rosszul döntünk akkor azért hibáztathatjuk a szuperénünket?! Jó is lenne, de ez nincs így. Aztán megint visszatérünk az idhez egy kis szexuális felvilágosításért, mert azt is ő tanítja meg. Erre rákontráz az egonk, elhisszük, hogy de jók vagyunk, a legjobbak, majd a szuperke másik vállunkon kiabál, hogy nem nem nem, nem biztos hogy úgy van minden ahogy mi gondoljuk.

Magyarul ha örömöt akarunk szerezni visszamegyünk id apánkhoz/anyánkhoz, és 12 menetben megharcoltatjuk énünket a felettes énünkkel. Győzzön a jobbik alapon.

Mi van akkor, ha nem kapunk megfelelő szülői nevelést? Szuperego, szülői törődés, stb. Akkor ezek szerint, a tapasztalat hiánya miatt, mindent megenged az egonak? Ebből születnének az erkölcstelen és/vagy egoista emberek?!
To be continued...

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset..." (Müller Péter)

Cipő

Lábbeli, ami rengeteg mindentől megóvja lábunkat, legyen az a hideg, a meleg, az eső, a sár, tehát minden természeti jelenség ellen tökéletes megoldást - szükség esetén védelmet - nyújt. Lehet kényelmes, sportos, divatos, egyszerű, nagyszerű és nem utolsó sorban kényelmetlen.
De vajon szeretünk e más cipőjében járni?
Szembetalálom magam A problémával, mondjuk fáj a hátam, ilyenkor általában azt gondolom, hogy nekem a legrosszabb a világon, majd szépen lassan mindig rájövök, hogy nincs igazam, mert hallom, hogy a szomszéd gerincsérvműtét előtt áll, ergo neki rosszabb. Ilyenkor szeretünk más cipőjében járni? - Nem!
Az A probléma még mindig adott, de most a szomszédnak kettese van a lottón (csak azért nem lottó ötös, mert arra kisebb az esélye), ilyenkor önző módon és egyértelmű igen a válasz a kérdésre!
Miért nem tudunk a rossz helyzetben is a másik cipőjében járni? Mert magunknak nem akarunk rosszat, de a másiknak viszont igen. Azaz nem, de mivel magunknak nem, így maradjon az övé a rossz, a miénk maradjon mindig a jó. Jó ez így? Nem, de tegyük fel fordítva a kérdést, ő akarná, hogy nekem legyen a rosszabb? Valószínűleg...

"Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nincs lába" (Perzsa közmondás)

Makí

Makí, azaz mindig aljas komment írók.
Ma reggel kedvenc rádiómat hallgatva, a kommentelés volt a téma, a műsorvezetők, illetve a meghívott vendég fejtették ki a véleményüket a kommenttel kapcsolatban. Rögtön jött is az ihlet. :)
Az előző hozzászólásom nekem is az, habár első gondolatom az volt, hogy a miss kommentjei közé berakom kétezrediknek, de meggondoltam magam, és nem szeretnék annyira sok olvasót, akivel akarom megosztom én a weboldalamat. Igaz akkor miért nyilvános? Mert csak... Ennyire egyszerű a válasz rá!

Miért kommentál egy ember? Nyilván mert valamivel nagyon egyetért, vagy nagyon nem. Ha egyetért akkor szép, ellenkező esetben trágár megnyilvánulásokkal, obszcén kifejezésekkel tarkítva mondanivalóját. Kérdem én: mire jó ez? Ebben osztom a műsorvezetők véleményét, egy lelkisérült, magába forduló ember, akinek az élet nagyon nem jött össze, így éli ki "hajlamait", adja ki magából a felgyülemlett ideget. Tény, legalább kiadja, depressziós nem lesz. Vallom, hogy a depressziót így lehet a legkönnyebben elkerülni, hogy egy nicknév mögé burkolózva, gátlástalanul előadja magát, hogy ő az istenkirályfasza ember, aki aztán kőkeményen megmondta a tutit. De mi lehet ennek a hátterében? Megpróbáltam ok-okozati összefüggésben megvizsgálni ezt a problémát!

A sztárok ha tesznek valamit adják arcukat, nevüket hozzá. Ezt mi miért nem tudjuk megtenni?! Miért kell piroszokni nick mögé bújni, miért nem lehet valaki Kiss Piroska, vagy Gipsz Jakab?! Éljenek az anonimitás adta előnyök!

Tisztában vagyok vele, hogy a névtelenség felment minden alól minket!

Hozzászólni valamihez lehet jó szórakozás, de feszültségoldás is. Valahol identitásbeli problémát vélek felfedezni egy-egy trágár hozzászólás olvasásán, gondolom másnak is eszébe jut "Vajon, volt ennek gyerekszobája?, Ismeri a konflikuskezelés, és az építőkritika szó fogalmát?". Sokan rávágják, hogy lehet gyerekek kommentelnek. Pedig szerintem nem, sok "pszicho" felnőtt, akiknek személyiségük nem teljes mértékben kiforrott.

Visszatérve a kritikákra, azt megfigyeltem, hogy fontos, az adott kommentelőnek mindig igaza van. Az véletlenül se merül fel benne, hogy baromi nagy baromságot írt, esetleg okoskodik. Mindenki okosabb a másiknál. Más véleményét meg sem hallja. Azt meg végképp ne várjuk, hogy elgondolkozzon egy építő kritikán. Megfigyeltem még, hogy ezek a kommentelők egész nap a gép előtt ülnek és reagálnak arra az írásra, amik az övére reagáltak. Sokszor egy percen belül válasz érkezik... De sok szabadidejük van. Bár tisztában vagyok, hogy sok a munkanélküli, de nonszensz, hogy egész nap azt lessem, egy adott bejegyzésemre ki és mit reagált.

A rendszeres kommentelőkről általában az ember kialakít egy jellemet, felruházza egy adott stílussal. Sokszor többet gondolunk róluk, mint amennyik igazából. Mert valaki lehet baromi okos az éterben, az életben pedig egy nyuszi, aki ha társaságba kerül, az asztal szélén kuporodva, a témához véletlenül sem tud hozzászólni. De lehet tévedek, és az életben is olyan amilyen az írása.

"Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése. Némi “filozófíával” azt mondhatnám, hogy ezer tetszetős tévedés se pótol egyetlen igaz gondolatot se súlyban, se erényben..." (Pilinszky János)

Állítsátok meg Terézanyut

Korán reggel kaptam egy linket egy blogbejegyzésről, kommentem helye most saját blogom lesz, mert ide könnyebb kifejteni véleményem, előtte a következő linket kérem olvassátok el:

ezt!

Első felindulásomban térdemet csapkodva olvastam a bejegyzését gondolván, hogy lehet egy nő ennyire beképzelt, ugyanakkor baromi tudatlan, holott írja diplomája is van?! Örök igazság, hogy diplomához intelligencia még nem feltétlen társul. Tudjuk, hogy már egy fél farmért lehet felsőfokú papírokat szerezni.

Ennyi beharangozás után jöjjenek válaszaim, amolyan step by step módon bekezdésről bekezdésre :)

1. Igenis lehet normális pasit találni, akik azt mondják nem lehet, azok az igazán elkeseredett, savanyú emberek. Azon kellene gondolkozni, neadjisten' nem rossz helyen keresik az illetőt? Vagy véletlenül nem túl nagyok az elvárásaink? Ááá dehogy :)

2. A gondja ott kezdődik, hogy baromi rosszul áll az élethez. Első kérdés ami előugrott, vajon neki a szülei is ilyenek?! Létezik, hogy ilyen nevelést kapott volna otthon, hogy "Gyermekem nehogy egy alulkvalifikált férfit hozzál haza, mert letagadunk..." Vicc..ugyanis

3.-4. Nem a papírjai által van minősítve egy ember, attól, mert valaki gyárban dolgozik napi 8 órát, szerintem még bátran vállalható. Nem is értem, miért kellene titkolni?!?

Diplomás lévén semmivel nem érzem magam többnek, mint a nem diplomás ismerőseim.

Sőőt, társaságomban inkább kevesebb a diplomás, mint a "jómunkásember", mégsem érzem frusztráltan magam, ha le kell velük ülnöm egy bambira, nodehát más emberek vagyunk. Valahogy azt sem érzem, hogy egy idő után kijönnének azok a különbségek, mivel attól, hogy valakinek nem volt szükséges főiskolán vagy egyetemen továbbtanulni, mert munkájához elég volt a középfokú végzettség attól még lehet ugyanolyan értelmes is, mint én, akinek van egy felsőfokú oklevele is. Itt zárójelesen megjegyezném, a rendszer képzi a sok felesleges diplomást munkanélkülit, és egyre kevesebb a szakmunkás.

Ó és a nagy kedvencem:

5.-6. A társadalmi normák, a férfi legyen magasabb, mint a nő, rendben talán ebben van némi igazság, de ugye szoktuk volt mondani, hogy az ágyban nincsenek különbségek, és miért ne tudná megvédeni valaki a nőt egy "mamuttól", mert az esetleg alacsonyabb? Némi iróniával megjegyezném, nem a magasság a lényeg, hanem az erő. Van egy mondás, ne verekedj, veress, de ha verekedned kell te üss elsőnek.

És a házimunka: (azért arról tudnia kellett mindenkinek, itt majdnem megfulladtam a nevetéstől, de szerencsére élek) Ugyebár említi a társadalmi normákat fentebb, de itt nem értem, miért arra hivatkozik, mivel régen mindig a nők voltak otthon, a férfiak keresték a betevőrevalót. A mai világban már dolgoznak a nők is, de az ilyen emancipuncik mint a blogjegyző, sosem fogják megérteni, hogy attól mert megtanul főzni, ne adj isten ki tud mosni úgy egy adag ruhát, hogy nem kever a fehérek mellé egy színes zoknit, vagy a kezébe tudja venni a porszívót, és végigszaladni vele a lakáson, a diplomája nem fog kevesebbet érni.

Az ilyeneknél biztos bejárónő van, vasárnap anyuci szerdáig kaját csomagol, csütörtökön pénteken elmennek étterembe enni, szombaton berobognak egy mekibe és a kör kezdődik újra vasárnap. Ahelyett, hogy ha rájönne a főzés nem kényszer, a főzést lehet szeretni. És nem is értem, miért mondja azt, hogy a férfiak nem főznek, nézzük meg a mesterszakácsok közül hány nő van?! Az, hogy a kis elfuserált életében anyámasszonykatonája hímekkel hozta össze a sors -akik elvárják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön- arról senki sem tehet.

7-8. Tökéletes pasi nincs, nemhogy pasi, még nő sem, ezt tudjuk, mindenkit a hibáival fogadunk el. Olyan nincs, hogy egy kapcsolat meglenne konfrontációk nélkül. Kellenek a viták. Én egyáltalán nem éreztem magam nehéz helyzetben, mikor kerestem a társam.

A gyerek, a másik nagy kedvenc, ajánlom figyelmébe a spermabankokat, vagy még azt sem, mert ilyen géneket kár lenne az utókor számára megörökíteni. Az ilyen felfogású ember ne akarjon gyereket, neki egyenesen nem való...

9. Az igényei felsorolása után paradox módon közli, hogy innentől nem lesznek nagy igényei, nem értem, mire volt akkor jó az előző nyolc bekezdés. Ő nem szerelmes akar lenni, hanem egy eltartott nőcske, akinek a férje oldalán a mosolygás a feladata nem több, és hogy ne unatkozzon, maximum kap egy alibi munkát, amivel be van fogva a szája. Vagyis az már van neki, a műsorszervezés. Itt az exchibicionista énje tökéletesen megmutatkozik, szép ruha, smink, tökéletesen elkészített frizura, mind mind külsőség, amivel elnyomja mérhetetlen buta (belső) énjét.

És miért Terézanyu? Kéki Kata mindenáron keresi a szerelmet, ugyanakkor baromi ambíciózus lány, de annyi a különbség közte és miss között, hogy Kata a film végéig romlatlan marad.

"Mami mindig mondta, hogy nem kell fejjel rohanni a falnak. Majd jön, akit keresek, ha akar. Annyira akartam a lényeget, hogy kiugrott a kezeim közül, és a nagy kapkodásban elfelejtettem, hogy valójában én mit akarok, én ki vagyok. A boldogság közel van, itt van az orrunk előtt, csak nem látjuk." (Állítsátok meg Terézanyut)

Kultúra

A kultúra szó a latin colere („művelni”) szóból származik és eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra kifejezést ma többféle eltérő értelemben használjuk, amelyek közül a tudományos (antropológiai) és a hétköznapibb („magas kultúra”) értelmezés a leggyakoribb. A kultúra szó mai használata igen sokrétű. Beszélünk mezőgazdasági kultúráról, kultúrpolitikáról, nemzeti kultúrákról, stb. A kultúrpolitika kifejezés először egy német pedagógiai lapban, a Pädagogischer Revue-ben szereplő cikk címében jelent meg 1840-ben és e században született a nemzeti kultúrák kifejezése is.

A kultúra számomra egy jó könyv, egy kellemes kiállítás, egy izgalmas mozifilm, vagy egy nagyszerű színdarabnál kezdődik. Igyekszem gyakran olvasni, évente több kiállításra járni, és moziba és színházba is minél gyakrabban elmenni. Ma van a magyar kultúra napja, 187 éve, 1823-ban Kölcsey Ferenc befejezte a magyar Himnuszt. Hivatalosan nem "pirosbetűs" ünnepről beszélünk, de évek óta január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy - egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből. Az iskolákban általában rendhagyó magyar órával emlékeznek eme jeles eseményre. A mai napon számos pedagógia díjat is kiosztanak, többek közt az Apáczai Csere János díj, mely azon pedagógusoknak jár, akik kiemelkedő oktatói-nevelői munkát végeztek, illetve valamilyen tudományos munkában vettek részt. Visszakanyarodva a kultúra napjához, ennek lényege az lenne, hogy átadjuk szellemi és tárgyi értékeinket a jövő nemzedék számára. Kérdés, alkalmasak rá? Értik vajon, hogy miért pont Kölcsey himnusza lett a magyar Himnusz? Értik, értik, de nem érdekli őket. El tudja mondani az első versszakot? Tisztelet a kivételnek, de sokan nem. A kultúra mit jelent nekik? Tisztában vannak a szó jelentésével? Annyi és annyi kérdés jutott eszembe, ez mind a mai napra. Szeretnék fogalmazásokat olvasni arról, hogy a gyerekeknek mit jelent a kultúra. Pozitívan csalódtam például abban, hogy egy fiatallal meghallgattattam egy musical híres betét dalát, azt hittem, hogy nem fogja ismerni, és végig énekelte nekem az egészet. Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyanok, akiknek széles a kulturális értékrendszere, rendszeresen részt vesz rendezvényeken, mint látogató, de nem szégyenli megszervezni sem őket. Jó az ilyen emberekkel találkozni, akiknek fontos, hogy ezek az értékeink megmaradjanak utódaink számára.

Ebben az évben Pécs, Európa kulturális fővárosa, még ha késve is, de nagyjából elkészültek azok az épületek, közterek amelyekkel rengeteg nézőt csábíthatnak majd a megyeszékhelyre.

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a http://www.pecs2010.hu/ oldalt, tessék megnézni, milyen érdekes műsorokkal készülnek a nagyérdemű elé. Izgalmas. Én csak azt bánom, hogy tőlem nagyon messze van. Bár ha időm engedi és végig tudom bogarászni becsületesen az oldalt, lehet meg fogja érni 6 órát utazni egy kulturális feltöltődésért.

Amikor a kultúra él, akkor élmény. Amikor halott, információ. (Kassai Lajos)

Fiatalság, bolondság, egyáltalán a pofátlanságnak van határa?

Tisztelet, embertársaink iránt érzett elismerésünknek, megbecsülésünknek magunktartásában és cselekedeteinkben nyilvánított érzése. Az öregekben az életbölcseséget, a jellemet, végzett munkásságot tiszteljük, a nőkben a nőiességet, tisztaságot, a férfiakban az erőt stb.

Amikor azzal a mondattal találtam szemben magam, hogy "tisztelsz egyáltalán?" nagy boci szemekkel néztem az illetőre, sőt nézek a mai napig, de ma tapasztaltam is, hogy a tiszteletet a fiatalok nem képesek megadni. El is kezdtem a miérteket keresni. Talán otthon is ezt csinálja? Vagy ha nem, akkor velem szemben miért? Rendben, fiatal vagyok, valahol fél úton köztük és a szüleik között (jobb esetben...), de joggal várhatnám el, ha én felkészülök egy előadás megtartására, ne azzal keljen szembetalálnom magam, hogy nem figyelnek rám. Bennem lenne a hiba? Nem hiszem, mert nem mindennapos dologról van szó. Viszont így változtatnom kell nekem is, amilyen a mosdó olyan a törölköző alapon.

Kivívni egy fiatal figyelmét a mai világban nem könnyű, elég ha már egy ember figyelmét nem tudod lekötni, ott rombolódik az egész közösség. Onnantól nem arra fognak figyelni, te mit mondasz nekik, hanem a társa milyen bohóckodásban vesz részt. Égessem be társai előtt? Ez sokszor beválik, viszont bármikor visszaüthet, egy még nagyobb adag makacskodás kíséretében. Baromi nehéz megtalálni az arany középutat, de ez nem csak rajtunk múlik, hiszem, hogy mindenhez két ember szükséges. Én hiába várom el, hogy tiszteljen, ha ő nem akar. Hogyan lehet a legjobban kezelni a fiatalkori pofátlanságot? Másik ilyen kérdés, ami a tisztelet kapcsán felmerült bennem. Mondjuk sokszor voltunk mi is fiatalok, de szemtelenek sosem. És ez akármennyire is hihetetlenül hangzik, mégis igaz. Tudom, változik a világ, változott is, rengeteget, tudom, hogy tudnék én is pofátlan lenni, mégsem vagyok. Nem vagyok makulátlan, de valahogy úgy érzem gyermekkoromban jó nevelést kaptam. Nem volt minden megengedve, mindenért megküzdöttem, és ezek a fiatalok, akik mindent megengednek maguknak, azoknak semmiért nem kell megküzdeniük, mindent arany tálcán kínál eléjük az élet. Ami persze nem jó dolog, mert későn fogja azt a bizonyos első pofont megkapni az élettől. A szülőknek többet kellene gyerekükkel foglalkozni, több időt szentelni arra, hogy társas programokban vegyenek részt, ne csak a számítógép előtt üljenek. Így csendben van a gyerek alapon a szülő pedig tudja végezni a dolgát. Mert hiszem és vallom, ha valakivel foglalkoznak, és ami a legfontosabb beszélgetnek vele mindenről, megtanulja az értékeket a helyén kezelni, és a legfontosabb tisztelni társait. Amíg ez valahol nincs jelen nem lehet elvárni, hogy rájöjjön arra, hogy nem övé a világ, és sajnos mindaddig a pofátlanságának sem lesz határa.

"Milyen közel állnak egymáshoz: adni – kapni, ajándékozni – elvenni, tisztelni – megalázni, odafigyelni – elvárni, elengedni – kényszeríteni, megbocsátani – haragudni, megbízni – gyanakodni, együttérezni – közönybe burkolózni, hinni – kételkedni…
A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.” (Tatiosz)

:)

Milyen kivételes ajándék a mosoly, hiszen nem kerül semmibe. Csak egy pillanatig él, de az emléke örökre megmarad. Egyfelől örömet szerzünk vele; ezzel táplálva a jóindulatot. Ugyanakkor kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Bíztatást ad a csüggedőknek, erőt önt belénk. Nem tudjuk megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent semmit senkinek mindaddig, amíg meg nem ajándékoznak vele.

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn! :)

Ezek lennénk mi...

Napok óta nem ért annyi meglepetés, mint most két nap alatt hirtelen, de idő kellett hozzá, míg lecsillapodtam és nem hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzéseim születtek...
Az egyik az emberi méltóság megbecstelenítése a másik a kétszínűség. Ugyanakkor két teljesen különböző közegről fogok írni, de mégis összefügg a két eset.
Valakiről ha születik egy akt kép, miért kell azzal visszaélni? Miért kell felrakni egy mutassunk tükröt a világ felé websitera, ezek vagyunk mi alapon? És ha fel is kerül valaki, akkor miért kell másolni, hirdetni, leégetni ezzel azt az illetőt akiről felkerültek a képek? Ezer és egy kérdés fogalmazódott meg bennem...De valahogy értelmes választ nem kapok. Nyilván induljunk ki onnan, miért születik valakiről ilyen kép? A válasz erre nagyon egyszerű, semmi közünk hozzá. Mégis van mindenkinek véleménye, nekem is van, de vagyok annyira intelligens, hogy magamban tartom. Másokkal ellentétben...Lehet, hogy én is heti rendszerességgel olvasom, nézem ezeket az oldalakat, de, hogy én felrakjak ide valakit, ahhoz nagyon sok gyűlölet kellene, és nem tudom képes lennék - e rá? Egyik ismerősöm fogalmazta meg "olyan képet töltök fel magamról az 'ismerős kereső' oldalra, hogy véletlenül se kerülhessek fel ezekre" És igaza van. De, hogy valaki a privát képeiből feltöltsön...Nem találok szavakat. Vannak azok az emberek, akik bosszúból teszik, újabb kérdés ennek kapcsán, ezek nem félnek hogy egyszer ők is leégnek a világ szemei előtt?! Tudom 21. század, internet, innentől bármi megosztható, feltölthető. Tudom, hogy úgy webkamerázzak valakivel, hogy arról ő videót készíthet. Tudom, de nem értem, miért kell? Nem elég, ha akkor látja, hogy mennyire kócos a hajam, vagy milyen béna pofákat vágok? Ezt mindenképpen meg kell örökíteni? Nem, nem kellene...De mégis...Azzal legyen tisztában mindenki, hogy nekem is vannak hibáim, de igyekszem nem úgy élni, mint a nagy átlag. Csináltam én is hülyeségeket, biztos fogok is. De ezek a dolgok engem sajnos megbotránkoztatnak. És meg is fognak.
Akkor a kétszínűség: Van, volt, lesz. Leülünk úgy egy társaságba, azzal is akivel nem szívesen látunk, mert valakit nem akarunk megsérteni. Fenntartjuk a látszatát annak, hogy mi nagyon jóban vagyunk, mert nem akarunk valakit megsérteni. Semmi értelme, de mindenki beleesik ebbe a hibába nem egyszer, nem kétszer, sokszor. Mert inkább beletörődünk abba, hogy ez így van rendjén...De így a fenét...Ugyanakkor mi lenne a helyes megoldás? Nincs helyes megoldás. Mert vagy azt sértem meg, akit nem akarok, vagy azt akit nagyon akarok, de azzal már megsértem azt is, akit nem akartam. 22-es csapdája! Vagy olyat cselekszek amivel ne bántsak meg mást, de érdekből vezérelve, hogy azt akit én szeretek, tisztelek, ne legyen megbántva. Igyekszik az ember kerülni azokat akik nem szeretik, illetve azokat akiket nem szeret, de sajnos ritkán de elkerülhetetlenek ezek a "nemvárt" találkozások. Ember legyen a talpán aki ezeket helyén tudja igazán kezelni. Mert valaki mindig sérül.

"Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson. "(Sarah Dessen)

Magyar vírtus

Napok óta csatornáznak, és mivel naponta kétszer elhaladok ott, a szemem nem tudom levenni a munkamorálról. Egy-két ember dolgozik, a többi nézi, vagy dohányzik, vagy táplálkozik. (Erről egy régi kép jut eszembe, amit hiába kerestem, sehol nem találtam. De ha megtalálom utólag belinkelem.) Az egy dolog, hogy lassan halad a munka, de így sose fog elkészülni, ami azért dühít, mert egy sávot elfoglalnak a négyből, és csúcsidőben, reggel és délután (amikor én munkába megyek és jövök) a dugót se tudom elkerülni. Hazafele még csak-csak türelmes vagyok, de munkába menet ki szeret dugóban ücsörögni? Én nem! (Tudom induljak korábban... :) )
Gondolkoztam már rajta, hogy egy ráérősebb délutánon megállok és megérdeklődöm nem keresnek e brigádvezetőt, szívesen helyrepakolnám őket, és a munka is befejeződne idejekorán.

Tanítás - Tanulás 1.

Onnantól, hogy tankötelessé válunk - magában a szóban is benne van - kötelesek lennénk tanulni. Lennénk... Sajnos egyre gyakrabban tapasztalom, hogy manapság divat butának lenni, egy alap 2x2 szorzásra azt válaszolják, hogy 5, de nem azért, mert esetleg ismernék a hasonló című filmet, hanem azért, mert szentül meg van róla győződve, hogy a szorzat értéke annyi. Rendben, ebben pedagógusoknak is jelentős szerepük van, de hogy egy nyolcadikos gyerek ne ismerje a szorzótáblát az már nonszensz. A felvételik lassan elkezdődnek, a gyerekek pedig úgy állnak hozzá, hogy sehogy. Nem érdekli őket, és ezért a "rendszer" tehető felelőssé, mivel úgyis felvesznek valahova alapon (amit a nyílt-napokon az iskola igazgatók el is mondanak előszeretettel) mindegy milyen felvételit írok meg. Belegondoltam ezen mondatok hallatán, hogy én majd be voltam tojva a felvételi miatt, mert a "mi időnkben" még nem volt mindegy, hogy hova vesznek fel. És nem azokat néztük le akik egy jónevű intézménybe, hanem bizony azokat akik az utolsó helyeken rangsoroltakba nyertek felvételt. De változik az idő, vele változok én is...Mondhatnánk, de sajnos ez kivételesen rám nem igaz, és tudom, hogy nem vagyok az egyetlen ezügyben (sem). Hiába mondom azt, egy olyan gyereknek akit kinevetnek a társai mert egy olyan gimibe készül, ahonnan nevetve továbbjuthat bármely egyetemre vagy főiskolára, "Ne sírj, négy év múlva te fogsz nevetni rajtuk, hogy egy szakmát se lesznek képesek megszerezni" a következő nevetést én kapom erre a mondatra, de nem a síró gyerektől...

Valahogy tudatosítani kellene mindenkiben, hogy tanulni nem szégyen, a tanulásnak megvan a maga szépsége.

“A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit.”(Kahlil Gibran)

Miért?

Fontos dolog, amikor az ember megválasztja blogjának a nevét. Miért pont ez, tehetnénk fel joggal a kérdést? Azért, mert olyan címet akartam adni ami hűen tükröz engem. Erre a Geg együttes ezen számának első két sora jutott eszembe. "Az élet nem Hollywood, itt nincsen visszaút..." Amit megírunk valahova, azon már késő változtatni. Ugyanakkor vallom, hogy a múltban történt cselekedeteinket a jelenben már késő megbánni. Felelősök vagyunk azokért. Ezért igyekszem úgy élni, hogy ne legyen belőle problémám.

Ez a blog nem rólam fog szólni, az életről, rólunk emberekről, cselekedeteinkről. Igyekszem magamból kiírni azokat a dolgokat amikkel vagy igen vagy nem értek egyet.