Amikor annyi minden történik veled, hogy azt hiszed, mennyi mindenről tudnál írni. Valójában éled a monoton életedet, reggeltől estig munka, szokásos kerékvágás. Elszállt az ihlet. Vannak dolgok amelyeket jobb lenne meg nem történté tenni, de ugyebár én hiszek a sorsszerűségben ennek, így kellett lennie. Megfogadtam, felfogom áprilisi tréfának, októberben... kénytelen kelletlen vagyok. Az élet megy tovább ezzel együtt is. Én pedig haladok a kijelölt úton. Szeretnék már találkozni egy nagyon kedves ismerősömmel, de őt is felhívni, nem is tudom, hogy mikor? A kedves párja nem veszi jó szemmel, ha én hívogatom őt. Némi nemű bizalom kellene a párja irányába, és tudná, hogy mindent megtenne érte, és biztos vagyok benne, hogy nem csalná meg őt. Velem meg tutira nem. Úgy szeretem, mint a bátyámat. Fizikai képtelenség lenne közöttünk bármilyen kapcsolat, ami nem baráti. Ülök az órámon és nézek ki a fejemből. A gyerekek szabad foglalkozás gyanánt interneteznek, hihetetlen amúgy, hogy az ember azt mondja nekik lehet játszani, már el is indították az internetet. Bezzeg a mi időnkben... Valahogy nekem nem hiányzik utólag sem a gyerekkoromból a net. Teljesen jól megvoltam nélküle. Emlékszem mennyit társasjátékoztunk régen. De imádtam. Összehoztuk a csapatot, és toltuk a game-t, mert nekünk még akkor ez volt a játék. Meg a bulik. Egymáshoz elmenni, szülinap, névnap...stb. De jó is volt. Ezeket úgy hiányolom ebben a felgyorsult világban. Ma már hamarabb láthatom neten a barátaimat, mint személyesen. Betmenkém se jön haza a télre, csak áprilisban. Elszomorít de el kell fogadni. Sajnos én meg nem tudok kimenni hozzá. Az most költséges lenne számomra. És akkor arról ne is beszéljek, hogy én áprilisban Londonba szerettem volna kiruccanni, ha Betmenkém jön inkább maradok :) Vagy meglátogatom őt London helyett. De akkor már hamarabb :)
Mára ennyi voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése