Illúzió

Az érzékcsalódás egy olyan formájának tekinthető, amikor egy valódi külvilágból jövő ingert tévesen értelmezünk. A valóság helytelen értelmezésén, hamis látszaton, vagy önámításon alapuló érzéki csalódás.

Amikor nagyon akarsz valamit, valakit, akkor képes vagy magad hamisan ámítani, azonban ha a valóság elsőnek képen töröl, rájössz valójában, hogy akkora "oszloposbirka" voltál (vagy), mert hittél a látszatnak. Most megfogalmazhatnám pszichológiailag, de semmi értelme. Mindenki tisztában van azzal, mit jelent a hamis illúzió. Olvastam nem is olyan régen, hogy előző életünk emlékei igazából hamis emlékképek. Sokkal nagyobb valószínűséggel fogadunk el egy meg nem történt eseményt valósnak, ha maga az esemény hihető és reális. Ha gyakran beszélünk, gondolunk, ismételgetünk egy meg nem történt emléket, előfordulhat, hogy arra egy idő után mint valós, megtörtént dologra emlékezünk. Másfelől saját gondolatainkat-vízióinkat is előadhatjuk valós emlékként. Az azonban bizonyos, hogy a hamis emlékképek kialakulásához vezető folyamat során az emlék eredetének meghatározásában valahol hiba történik.

Ugyanakkor én vallom néha jó ezekbe ringatni magad, több mint álmodozás, de a valóság zord talaján ezek kibúvót jelentenek számomra. Amikor utálommagam, vagy nem szeretem azt ami körbevesz. Aztán mikor visszatérek a realitások talajára, csak magam hibáztathatom. Hiszen, ha annyira tudja az eszem, hogy amit érez a szívem nem valós, attól, hogy a szívem ilyenkor számtalanszor kettétörik, az eszem ugyanannyiszor ragasztja össze. Az már más kérdés, hogy minél tovább ámítom magam, annál jobban fáj. De egyszer az életben csak felnövök, és rájövök nem minden arany ami fénylik. Nem az az őszinte ember, aki annak hangoztatja magát. A fájdalom meg elmúlik...remélem.

"Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok, lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok, már tudom, semmi sem volt igaz, már tudom, illúzió volt minden, nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen. Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen, már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen." (Koltay Gergely)