Szinglemanci

Közel 100 évvel ezelőtt a nők feladata a háztartás vezetésére korlátozódott, ami az emancipációval megváltozott, nem csak társadalmilag, hanem kis lelkületében is, szomorúan veszem tudomásul, azok a nők akik elhivatottak, általában egyedül élnek. Miért? Nincs ideje az x vállalkozása vezetése mellett családra, társra. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, nem fél majd öreg korára egyedül maradni. Nem dolgozhat a végletekig, szüksége lesz társra, gyerekre, családra.

A yuppik (young urban professional/fiatal értelmiségi), akik önmagukról soha, de másról rögtön megállapítják, hogy jól keresnek, non-stop dolgozók, magukra sokat adó emberek, bár mint minden mást Magyarországon ezt is sokan félreértelmezik, aki egy márkás öltönyben halad végig a Váci utcán még nem az. Őt inkább nevezném sznobnak, mintsem yuppienak. Azt olvastam valahol, a yuppik többsége ffi, bár belegondolva, ahogy az emancipáció következtében feltörekvő nők, "menedzserek", akiknek fontosabb a karrierjük, mint a családanyai szerepben tetszelegni, visszataszító. Értem, én hogy baromi nagy teherbírással, amolyan sztachanovista üzemmódban működnek, de tudni kell, hogy hol a határ, ketyeg a biológiai óra, mindenkinek szüksége van családra.

A dinkik (a DINKs a „double income, no kids”, azaz „két jövedelem, nulla gyerek”), azok akik hihetetlen mód elszaparodtak társadalmunkban. Tudja, hogy mit akar, legtöbbször céltudatosan élnek, és a yuppikkal ellentétben, náluk a megfelelő kvalitásokkal rendelkező társ is kipipálható, csak a szülői elhivatottság hiányzik a listáról. Miért? Mert félti az alakját, mert nem akarja feladni világutazó életét, egy gyerek mellett sok mindenről le kell mondani, nincs zsúfolt határidő napló, nincsenek folyamatos meetingek, üzleti vacsorák, egy gyerekre vigyázni kell, hazaérni időben, betegsége esetén táppénzen maradni. Ezek mind olyan dolgok, amiktől a dinkik visszataszítónak gondolják a szülőség intézményét. Egyszer, majd...Amikor már mindent meg tudnak neki adni.

Szinglik, a 20-30-as éveikben járó, szerintem elfuserált életet élő egyének, akik szintén, mint az előzőek egy (látszólag) sikeres életet élnek. Trendik mindenben. Bár Nyugaton minta értékű életvitelként beszélnek róla. Ugyanakkor vannak a partner váltogató, illetve a magányos szinglik. Nem azt mondom, hogy mindenki fiatalon (ami ugye elég relatív) kötelezze el magát, de azért hogy közel negyven évesen még mindig azt hangoztatja, hogy ő mennyire boldog egyedül, elborzaszt.

A Bridget Jones naplója szerintem tökéletesen dolgozza fel a szingliség fogalmát, nagyon tetszik, ahogy a szereplő rádöbben arra, hogy bizony társra van szüksége, és napló írásba kezd, és eldönti hogy leadja magáról a súlyfelesleget. Mondhatni számomra az egyetlen kedvenc szinglim ő lett, ahogy a maga bénaságával próbál a társ szerzés útvesztőiben eligazodni.

(Egy érdekes cikk erről: itt).

Összességében, tudom, hogy nem egyszerű párt találni, és azt is tudom, hogy nem szabad görcsölni, tudom, hogy élni kell, kipróbálni magunkat sok mindenben, de ahogy az idő múlik, úgy az embernek igenis szüksége van egy meghitt családi fészekre, egy megfelelő párra, és idővel amikor már minden a helyén van, gyerekekre.

"Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üveg koporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi sperma bank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni." (Szex & NY)