Boldogság

Boldogság, relatív fogalom, beszélni róla nem könnyű, hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Boldog akkor vagyok, ha a belső békémmel rendben vagyok, lelki béke és harmónia együttműködik velem. Akkor vagyok boldog ha nem félek, nincs félelemérzetem. Ha nem agyalok, ha nem gondolok a múltra, nem a jövőre, hanem igyekszem a jelenben élni, megélni mindennapot, figyelni az apró dolgokra, örülni annak is ha süt a nap.

Mitől leszünk boldogok? Ha sikerélmény ért minket, ha megtaláltuk életünk párját, ha szülőkké váltunk, ha pénzt nyertünk, ha olvasunk egy szép verset, vagy hallunk egy gyönyörű dalt. Ezek mindegyike után jön a tudatállapot. Sokan vágyakoznak rá, keresik az utat hozzá. Pedig itt van körülöttünk, csak picit gyerekként kell szétnézni, örülni mindennek, aminek egy gyermek tud örülni. Reggel ha kinyitják szemüket ugyanúgy tudnak örülni a napsütésnek, mint egy játéknak. Szeretem azokat a reggeleget, amikor már fültől fülig vigyorral kelek, akkor tudom ma bármi is történjék velem, senki nem veszi el tőlem ezt az állapotot.

Egyik ismerősöm mondta nekem, ő még sosem volt boldog. Azért ezt kétlem, mivel tudottan szép gyermekkora volt, csak felnőttként lett annyira zárkózott, hogy nem engedi be magához az ezerrel kopogtató boldogságot. Másik ismerősöm azt mondta nekem, ő azóta boldog mióta szerelmes. Ez sem teljes mértékben igaz feleltem neki, hiszen a szerelem okozta boldogság mellett, előbb utóbb jelentkezik a féltékenység, bizalmatlanság érzése, ami már nem okoz akkora boldogságot mint amennyire gondoljuk azt. Van egy harmadik ismerősöm is, aki akkor is igyekszik boldognak lenni, amikor nem éppen úgy alakulnak a dolgai ahogy azt ő elképzelte, mindig pozitív gondolatokkal van tele. Irigylem kicsit, hogy amikor beteg volt, akkor is úgy élt, hogy a környezetébe ő öntötte a lelket, és nem fordítva. Kis cetlikkel volt körberakva a lakása, amin az élet apró örömei szerepeltek. Ő mindennek tudott örülni, ha esett ha fújt. Ha őt láttam, vagy vele találkoztam én is azzá váltam. Rájöttem, hogy ha én boldog vagyok, akkor a környezetem sem szomorú. Többé kevésbé természtesen.

A boldogság csupán egy a sokféle tudatállapot közül, mégis különleges, kivételezett helyzetet foglal el az ember életében. Ez az ego értelmezésében igaz is lehet, ezért ez a boldogság nem a BOLDOGSÁG. Spirituálisan megélt boldogság, maga a meditáció, az állandósult öröm érzése, az eggyé válásé, a mindennel önmagunkkal történő összeolvadás, a beteljesülés állapota. Ez nem egy időszakosan és módosult tudatállapotban megélt, racionalizált valami. Micsoda boldogság az amit egy darab csokoládé is előidézhet, és mennyi ideig tart? Ez a materialista nézet egy fogyasztói társadalom, alappillére lehet, ahol a boldogságdarabkákat pénzért lehet megvenni. Nem a boldogság valódi lehetősége ott lapul mindannyiunk lelkében, csak ki kell lépni a ránk kényszerített, egoista gondolatvilágból, tudatilag, spirituálisan egy érettségre kell szert tenni, meg kell tanulni saját tudatunkat módosítva, nem örömtablettákat gyűjtve boldognak lenni. Saját boldogságunkért mi vagyunk a felelősek, senki nem sírhatna, hogy nem boldog, mert mindenki megkapta a lehetőséget, s bármikor élhet is vele, csak valóban merni és akarni kell. Az út nehézsége spirituális érettségünk függvénye.

"Az ember értékét nem az adja okos-e, szép, előkelő vagy gazdag, hanem, hogy mennyi boldogságot tud adni másoknak."