Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kúrta farkú malac túr, volt egy lány, Miss Nyafka. Barátai folyamatosan hallgatták búját baját, kiutat találva neki a rengeteg problémából, neki semmi sem tetszett, semmi sem volt jó, mindenben csak a rosszat látta, szinte minden embert rossznak vélt. Teltek múltak a hetek, a barátok ráuntak a folyamatos kínlódására, mire Miss feleszmélt, addigra mondhatni a többség szart a fejére. Mire ő azzal reagált, hogy már megváltozott. Meg bizony, de milyen rossz irányban. Elkezdte azokat bántani, akik hajdanán őt védték, istápolták, pátyolgatták. Persze továbbra se tetszett neki semmi, csak most nem az ő problémáitól harsogtak a trombiták, hanem arról, hogy ő a központi szerepéből, mennyire kiszorult a perifériára. Mindig megbántott valakit, majd mindig bocsánatot kért, aztán egyszer csak az egyik kötekedése után, egyfajta tükröt tartva felé, hogy a tetteinek súlya van, barátai közölték vele, itt van a történet vége.
Nem mindig az van amit szeretnénk, nem mindig tud velünk foglalkozni mindenki. Azokat nem szokás megbántani, akik végig mellettünk vannak, osztoznak velünk jóban, rosszban, örömben és bánatban. Nemes egyszerűséggel megvetem az ilyet. Tudom gyarló emberek vagyunk, te is én is, mindenkinek vannak hibái, neked is, nekem is. De nonszensznek tartom, azt hátba támadni, aki a legrosszabbkor állt melletted. Nem jöttem még rá, miért volt?! Féltékenység, netalán mérhetetlen düh, hogy nem ő állt már ott, ahol gondolta, hogy fog állni. De miért is hitte azt, hogy mindig minden róla fog szólni? Badarság. Mindenki kiakadhatna, ha nem foglalkoznak vele nonstop. De a legtöbb ember képes felfogni, hogy nem (csak) róluk szól az élet. Azzal pedig, hogy olyan embert bánt meg akit nem kellett volna, számoljon el ő a saját lelkiismerete felé. Mert aljas dolog ám. Sőt mi több, kétszínű.
Barátság, emberiség, szeretet, kemény fogalmak, nehéz őket betartani, és amint a fenti példa mutatja a fenti személy ezeken a tantárgyakon elhasalt, és a következő pár évben folyamatosan elfog, mindaddig míg rá nem jön, hogy nem csak abból áll az élet, hogy élősködök embertársaimon, és amikor úgy gondolom, hogy kihagynak valamiből, csapom a hisztit, és féreg módjára megbántok mást. Az élet iskolája kemény, néha kapod a pofonokat, de attól csak erősödsz, és nem gyengülsz, ha rájössz hibáidra. És még mindig van időd arra, hogy javíts ezeken.
"Egy elégedetlen ember békétlenséget hoz a házba. Az, aki mindig akadékoskodik, kákán is csomót keres, mindig keresztbe tesz és kisarkít, lakhatatlanná teszi a lakást és az életet elviselhetetlenné. Egy békétlen a házban minden öröm halála az életben. Egy elégedett ember napsütés és áldás. Magával hozza az ég egy darabját a házba. Békét és örömet hoz. Minden asztalnál a barátság honol. És ha besötétedik felgyújtja a csillagokat, és segít mindenkinek, hogy a gondokon túljussunk." (Az Élet iskolája)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése