Most, mar kellett volna, talan majd jovore, ekkor, akkor, amakkor. Ketsegtelen a hormonjaim dolgoznak, az anyasag gondolata egyre gyakrabban motoszkal a fejemben. En, aki meg vagyok rola gyozodve, hogy nem lehet gyereke, vagyok egyre, kettore. Minden honapban eljatszadozok a gondolattal, hogy talan most sikerult, talan elerkezett az ido arra, hogy elmondhassam vegre szulo leszek. De nem...pedig szeretnek. Nagyon. A hivatasom se veletlenul az, ami. Szeretek gyerekekkel foglalkozni. De eddig megsem sikerult teherbe esni. Az ismeroseim zome mar legalabb a masodik gyereket varja, megorulok. Nekem miert nincs meg? Uvolti bennem folyamatosan egy hang. Es ugyanez mondatja ki velem hangosan, hogy nekem sose lesz sajat gyerekem. A ketsegbeeses hangja. Talan nagyon vagyok ra. Biztosan. Gyerekkent mindig ugy kepzeltem el, hogy ket szep gyerek anyukaja vagyok. Az sosem erdekelt milyen nemu, mindig annyit mondogattam, hogy egeszseges legyen, a tobbi nem szamit.
Azonfelul, hogy a valasomat megkonnyiti a gyermektelenseg, a sajat eletemet kezdem megneheziteni vele. Ezert dontottem el, hogy meglatogatok egy meddosegi klinikat es kivizsgaltatom magam. Szembe fogok menni a legnagyobb felelmemmel es remelem pozitiv visszajelzest fogok kapni. Ha nem akkor abba nagy valoszinuseggel bele fogok halni. Lelkileg. Ezutan kell eldontenem, hogy hova tovabb. Ha nemzokepes vagyok nem akarok meg ot evet varni vele, talan maximum kettot. Es az apa kerdes. A ferfiak koztudottan kesobb ernek, igy nekik olyan mindegy, hogy hany eves korukba szuletik meg az elso gyermekuk. Ok siman diszelegnek nagypapakorban a gyermekuk szalagavatojan, en nem szeretnek. Az ido hajt, a biologiai oram dolgozik, es lassan mar nem mondhatom azt, hogy ejj raerunk arra meg. Ebben szeretnek celtudatos lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése