Egyszer volt, hol nem volt, tul az uveghegyen is tul...valahol Europaban elt egy lany. Tele buval-banattal. Mig nem egy napon talalkozott valakivel. Valakivel, aki megtanitotta ot mosolyogni, visszaadta az eletbe vetett hitet. Onnantol a lany ujra kepes volt ertekelni a pillanatot. A hernyobol hirtelen pillangova valtozott. Boldogan repkedett. Orult minden apro dolognak. Megertette miben rejlik az elet szepsege. Megtanulta szeretni az esot, kevesebbet bosszankodni. Tundermese igaz? Nem. Ez a valosag. Minden, ami eddig is a szeme elott volt, most nyert ertelmet. O volt a fontos, a kozeppont. Kozben egyre kozelebb es kozelebb kerultek egymashoz. Ki meg soha nem mondtak, de elindult kozottuk egy olyan - vissza nem vonhato - folyamat, ami mindkettejuk eletet gyokeresen megvaltoztatja. Szerelem? Nem, ez meg nem az, de nagyon kozel all hozza. Hosszu, veget nem ero beszelgetesek, egymasra mosolygas es a szem. Azok a legbeszedesebbek. Csillognak. Boldogok. A lany megtalalta a kincset. Azt, amire talan az eleteben igazan vagyott, de ki soha nem mondta. Miert nem? Mert talan soha nem hitt abban hogy ilyen letezik. Es ahogy a sors mutatja mar pedig van. El kell hinni. Az elet effektiv a ferfi altal talcan kinalja azt a fajta boldogsagot, nyugalmat amit mindig is szeretett volna. Neki kell lepnie. Fog. Mert akar. Mert tenyleg boldog es kiegyensulyozott akar lenni. Egyutt szeretne megelni az orom, a banat, a szepseg, a boldogsag minden egyes pillanatat. :)
Folyt.kov
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése