Az élet bonyolult, vagy mi tesszük azzá, nem tudom, de most útelágazást vélek felfedezni! (igen, én ki tudom mondani!:))
Nem könnyű senkinek sem, én ezzel is tisztában vagyok, és igen kicsit önző mód elvárja az ember, hogy mindenki vele foglalkozzon, akkor és annyit amennyit ő igényel. Nem szabad. Így marja el maga mellől az embereket. Rájöttem :) Egyik pillanatban még a magasban vagy, aztán meg a betonon, az arcodon egy hatalmas nagy sebbel, amit a pofára esés közben szereztél. De hogy is gondolhattad valaha azt hogy...? és azt hogy..? az ember akkor érzi magát biztonságban, amikor megfelelő emberek állnak a háta mögött. Amint azonban érdeklődés hiányában elmaradnak a csevejek, vagy csökkennek ezek számai, akkor kezd el az ember gondolkozni, hogy most mi is történt?!
Márpedig megtörtént, egyszer fenn másszor lenn. Nem lehet ugyanúgy rajongani valakiért/miért, egyszer csak elmúlik a varázs, eltűnnek a lila felhők, rózsaszín ködök. És ott állsz a valóságban, teljes önmagad, egyedül... Jó ez neked?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése