Hangokba zárva

hüm

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra, és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon!

Edda

:)

Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni.

Idéztem

"Mindig ugyanaz: szeretetet kunyerálok, de olyan agresszívan, támadóan csinálom, hogy nem lehet másként reagálni rá, mint visszatámadni végül, amire én még tovább támadok, még erősebben, mert most már még jobban szeretném, ha magához ölelne, csak ezt nem merem kifejezni, sőt, egyenesen letagadnám."

Unknown

Az élet bonyolult, vagy mi tesszük azzá, nem tudom, de most útelágazást vélek felfedezni! (igen, én ki tudom mondani!:))

Nem könnyű senkinek sem, én ezzel is tisztában vagyok, és igen kicsit önző mód elvárja az ember, hogy mindenki vele foglalkozzon, akkor és annyit amennyit ő igényel. Nem szabad. Így marja el maga mellől az embereket. Rájöttem :) Egyik pillanatban még a magasban vagy, aztán meg a betonon, az arcodon egy hatalmas nagy sebbel, amit a pofára esés közben szereztél. De hogy is gondolhattad valaha azt hogy...? és azt hogy..? az ember akkor érzi magát biztonságban, amikor megfelelő emberek állnak a háta mögött. Amint azonban érdeklődés hiányában elmaradnak a csevejek, vagy csökkennek ezek számai, akkor kezd el az ember gondolkozni, hogy most mi is történt?!

Márpedig megtörtént, egyszer fenn másszor lenn. Nem lehet ugyanúgy rajongani valakiért/miért, egyszer csak elmúlik a varázs, eltűnnek a lila felhők, rózsaszín ködök. És ott állsz a valóságban, teljes önmagad, egyedül... Jó ez neked?!

Kacsacsőrhárom

Gondolkoztam, sokat, sokszor, sokáig, mivel lehetne igazán meglepni téged?! Nem mondom, hogy a legjobb ötlet, és azt sem, hogy éjfél előtt 14 perccel kell neki kezdeni, de próbáljuk meg. Kerestem a legmegfelelőbb idézetet, verset nem találtam. Írni már nincs idő, így érd be ezzel, kérlek. Bár tudom, hogy fogod értékelni. Remélem...

Táncolunk?

Boldog születésnapot! :)

Miért?

Voltatok már olyan helyzetben, amikor nem értettétek miért pont titeket találnak meg bizonyos emberek? Miért pont én vetődök az útjába?! Valami különleges képességgel vagyok felvértezve, hogy nekem kell az emberek bajával foglalkoznom. Szeretek más problémáival foglalkozni hiszen érdekelnek, de ugyanakkor erősen képes vagyok le.....ni bárkit, aki nem alkalmas arra a szerepre, hogy a bizalom körömbe beférkőzzön. Igen kicsit negatív vagyok, és nem kicsi fal van körülöttem, talán öt ember ha tudja igazából, milyen vagyok, a többiek csak álcát látják, illetve azt a védelmi vonalat, amit magam köré építettem. Mert csalódtam annyit, hogy ezzel védenem kell magam. Bizalmat mindenki kap, aztán vagy él a lehetőséggel vagy nem. A többség nem szokott, neked sikerült?! Tartósan el tudod mondani, hogy bizalmasan kezellek? Érzed, hogy felületes vagyok veled? Kicsit tudatosan viselkedek így, mert ha érzem, hogy süllyed a hajó, kapitányként küzdök egy darabig...aztán ha látom, hogy nem akarnak megmenekülni az emberek, lelépek... Miért küzdjek én más helyett? Miért akarjak én jót másnak, ha ő magának nem akar? Miért akarjam illúzióba kergetni magam, mert azt hiszem, ő "jó", de aztán kiderül, hogy mégsem...Ilyenkor erős a pofáraesés, de megtanultam már felállni, és kezelni az ilyen helyzeteket. Lehet, hogy most is egy ilyenen vagyok túl. De ahogy eddig felálltam, leporoltam a ruhámat, most is megteszem.

"A "felelősség" teljes témakörét az ok és okozat tanulmányozása teszi ki, mert az olyan személy, aki semennyi felelősséget sem akar, nagyon szeretne csak okozat lenni, míg annak, aki képes felelősséget vállalni, hajlandónak kell lennie arra is, hogy okozó legyen." (Lafayette Ron Hubbard)