...a családját nem. Család, a társadalom alapvető egysége, egymással közeli rokonságban álló emberek csoportja, emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás.
Van egy család, jelen esetben a Nagy család, ahol apa, anya gyerekek, csupaszív szeretet, kifelé mutatják, hogy minden rendben, a gyerekek sorra kirepültek a családi fészekből, ám a nagyobb gyereknek sajnos nem jött össze az élet, és kénytelen kelletlen volt visszaszállni a családi fészekbe. Minden rendben is volt, két hétig, amikor is beütött a krach, a szülők nem tudták elviselni, hogy gyermekük felnőttként éli életét, ha úgy tartja kedve elmegy moziba, ne adj isten a haverokkal sörözni, vagy a barátnőjéhez, merthogy van neki az is. Drága papa hatalmas problémája, hogy a kislány miért alszik az ő drága fiacskájával, mama pedig pénzhajhász lévén, folyamatosan, ilyen olyan indokkal, mikor mennyit kér a gyermektől, hamár felneveltelek, akkor adjál alapon. Ami egy dolog hogy ad, de azért pofátlanságba se kell átmenni.
Felmerül bennem a kérdés ilyenkor, hogy meddig mehet el a szülő, hogy beleszóljon felnőtt gyermeke életébe? Nem elég, hogy nem jött be neki a házasság intézménye, még ezzel is megnehezíti a dolgát, hogy rendszabályozni akarja az életét, mintha a sajátja lenne? Meddig kell a gyereknek támogatni a szülőket? Rendben hogy egy életen át, de vallom, hogy nem az utolsó fillérig kell hazaadnom a pénzem amit keresek, hiszen magamat is el kell tartanom. Pláne ha már saját gyerekekről is szó van.
Túlságosan elanyagiasodott világban élünk, ahol már a családokban is jelentkezik, ez a mértéktelen lehúzás. A családnak, mint gazdasági funkciónak nem kellene idáig elfajulnia. A család támogassa egymást lelkileg, de nem anyagilag, legalábbis nem így. De ismerjük, ahány ház, annyi szokás, mindenki annyit tűr, annyit enged, amennyit akar.
"...A szülő egy főkönyvi lapot tart a gyermeke számára: egyik oldalon beírja, amit ráköltött s amit rápazarolt, a másik oldalon felrója, mit vár ezért viszonzásul. Az én tanácsom az, s én amennyire emberileg lehetséges, ezt végre is hajtottam: a szülő mindennap zárja le a számadást, írja be egyenlegül, hogy: van gyermeke. Ez az öröm mindent ki kell, hogy fizessen..." (Móricz Zsigmond)
Van egy család, jelen esetben a Nagy család, ahol apa, anya gyerekek, csupaszív szeretet, kifelé mutatják, hogy minden rendben, a gyerekek sorra kirepültek a családi fészekből, ám a nagyobb gyereknek sajnos nem jött össze az élet, és kénytelen kelletlen volt visszaszállni a családi fészekbe. Minden rendben is volt, két hétig, amikor is beütött a krach, a szülők nem tudták elviselni, hogy gyermekük felnőttként éli életét, ha úgy tartja kedve elmegy moziba, ne adj isten a haverokkal sörözni, vagy a barátnőjéhez, merthogy van neki az is. Drága papa hatalmas problémája, hogy a kislány miért alszik az ő drága fiacskájával, mama pedig pénzhajhász lévén, folyamatosan, ilyen olyan indokkal, mikor mennyit kér a gyermektől, hamár felneveltelek, akkor adjál alapon. Ami egy dolog hogy ad, de azért pofátlanságba se kell átmenni.
Felmerül bennem a kérdés ilyenkor, hogy meddig mehet el a szülő, hogy beleszóljon felnőtt gyermeke életébe? Nem elég, hogy nem jött be neki a házasság intézménye, még ezzel is megnehezíti a dolgát, hogy rendszabályozni akarja az életét, mintha a sajátja lenne? Meddig kell a gyereknek támogatni a szülőket? Rendben hogy egy életen át, de vallom, hogy nem az utolsó fillérig kell hazaadnom a pénzem amit keresek, hiszen magamat is el kell tartanom. Pláne ha már saját gyerekekről is szó van.
Túlságosan elanyagiasodott világban élünk, ahol már a családokban is jelentkezik, ez a mértéktelen lehúzás. A családnak, mint gazdasági funkciónak nem kellene idáig elfajulnia. A család támogassa egymást lelkileg, de nem anyagilag, legalábbis nem így. De ismerjük, ahány ház, annyi szokás, mindenki annyit tűr, annyit enged, amennyit akar.
"...A szülő egy főkönyvi lapot tart a gyermeke számára: egyik oldalon beírja, amit ráköltött s amit rápazarolt, a másik oldalon felrója, mit vár ezért viszonzásul. Az én tanácsom az, s én amennyire emberileg lehetséges, ezt végre is hajtottam: a szülő mindennap zárja le a számadást, írja be egyenlegül, hogy: van gyermeke. Ez az öröm mindent ki kell, hogy fizessen..." (Móricz Zsigmond)
"Felmerül bennem a kérdés ilyenkor, hogy meddig mehet el a szülő, hogy beleszóljon felnőtt gyermeke életébe?"
VálaszTörlésMíg igazán tudatában lesz tetteivel, esetleg keresőképes lesz, addig beleszólhat, de érezni kell, hogy mikor jött el az idő, amikor már inkább tanácsolni kell, és nem irányítás alatt tartani. Mindig a jó szándéknak kellene irányítania, nem pedig a gyerek feletti uralom hatalmának. Szerintem...
És igen, a nyamvadt és piszkos anyagiak. Aki valaha is szemre hányja a gyerekének, mennyit költött rá, míg felnevelte, az nem szülő. Aki ilyen hajlamokkal rendelkezik, az ne vállaljon gyereket. A gyerekünk ne egy egyre növekvő szám legyen az életünkben, hanem a legjobb és legcsodásabb dolog a világon.