Mikor jut el egy ember odáig, hogy változtatni akar, legyen az munkahely, magánélet, mindegy mi. Változás, általában egy megfontolt szándékkal elkövetett dolog. Vajon képesek vagyunk minden alkalommal higgadtak maradni, vagy a legjobbat kihozni abból amit szeretnénk? Jól döntünk? A körülöttünk lévő emberek megértik-e a miértekre adott merteket? Támogatnának vajon adott esetben minket?
Én hiszem és vallom, hogy hagyni kell az embert, hogy a saját útját járja, ha valamit eldöntött vigye is végig, mégha azzal nem biztos, hogy jól cselekszik. De miből, ha nem a hibáiból tanul az ember. Mellette kell állni, támogatni, bíztatni. Fontos, hiszen mindenkinek szüksége van támaszra, nekem is, neked is. Van támaszod? El tudod mondani valakinek, ha bánt valami/valaki? Vagy gondolkozol egy változási lehetőségen; lesz aki visszahúz a Földre, ha abból nem profitálhatsz jól?
"Az emberek szívesebben viselik el a megszokott körülményeket, mint a kockázatvállalást és a jutalmazást. Érdemes felvállalni a kényelmetlen – kellemetlen helyzeteket, mert akkor fejlődik az ember, és azokból tanul. Ha tudatosan hozod magadat kellemetlen helyzetbe, idővel cserébe nagy kényelmet fogsz tudni magadnak biztosítani.” (T. Harv Eker)
Van támaszom, egy... de mégsem tudom annak az egynek mindenem elmondani. Nincs már olyan, akinek mindenem elmondhatnám. Pedig jó lenne olykor, meg egyébként is, hogy ha változtatni akarok, akkor egy, a sajátomtól akár eltérő véleményt is ismerjek. Nem feltétlen "fogadnék szót", de lehet elgondolkodtatna, és segítene könnyebben megtalálni a helyes utat a változásokhoz :)
VálaszTörlés