Kapocs

Nehéz, mert mérges vagyok, vagy indulatos? Lényegtelen. Egyre megy... Rájöttem, írni igazán hirtelen felindultságból tudok. És most az vagyok, mert a környezetembe emberi kapcsolatok épültek le, aljasodtak el. Persze, én a nagyokos, hogy jövök ehhez, hogy erről véleményem legyen?! De van, és mivel ez az oldal a saját kis privilégiumon, a legjobb csatorna arra, hogy kiírjam magamból, ami piciny lelkemet nyomja.

Ennyi prológ után, rá is térek a lényegre:

Valahol lentebb már boncolgattam, a barátság, olyan, mint a házasság, jóban rosszban, stb. Meg ugye én nem mondok akárkit barátomnak. Ez egy időtálló fogalom, nehéz eljutni arra a szintre, de megtartani méginkább nemesebb feladat. Nem véletlenül van minden (normális) embernek kevés barátja. Az emberek közti barátság csodálatosan működik, mindaddig amíg az első probléma nem állítja szembe őket egymással. Itt jön elő az, hogy ki mennyire tud megalázkodni, a szó jó értelmében. Mennyire tudja alázattal fogadni a barátjával szemben álló vereséget. Milyen eszközöket vet be, a "probléma" megoldása érdekében. Sajnos környezetemben a negatív dolgok kerültek előtérbe, amitől én speciel hányok. Nem szeretem azokat az embereket, akik másokon átgázolva érvényesítik akaratukat. Vagy másokat maguk mellé állítva teszik tönkre azt az embert aki nem is igazán érdemli meg. Sőt egyáltalán. Valakit kának, ribizlinek nevezni szerintem elég megalázó és szánalmas. További gúnynevek felsorolásáról nem is beszélve. Az aki egykor a mentsváram volt amikor a legnagyobb szükségem volt rá, az életben nem bántanám meg ennyire. Nem mondom, hogy akaratlanul még soha nem bántottam meg embereket, viszont az "egy rossz időkön vagyok túl" vagy "rossz napjaim voltak" szlogennel az életben nem szoktam védekezni, sőt nem szoktam szándékosan megbántani senkit sem. Ha valakit már én megbántok annak oka van. Éreztetni vele, hogy egy büdös nagy bunkó, aki semmi mást nem érdemel, mint megvetést. De mint más, én nem érzem magam ilyenkor tökéletesnek, nem érzem magam istennek, megváltónak. Nincs türelmünk a másikhoz, nem tudunk megfelelően felnőtt módjára viselkedni egymással. Nem nézzük azt, hogy a kimondott szavaknak súlya van, pláne azoknak amelyek negatív tartalmat sugároznak. Manapság trendi ez a gyerekes viselkedés. Rossz napom van, és bunkó vagyok, mert megtehetem. A nagy fenéket, kis odafigyeléssel, és nem utolsósorban megbecsüléssel nem lennének ezek.

Vagy ha lennének is, azok az emberek akik megteszik a másikkal, azok nem tartják őt igazán barátnak, ezek az érdekbarátok. Akik amíg érdekükben áll a végtelenségig kihasználják a szerencsétlen embert, aki mondjuk mást gondol a köztük lévő emberi kapcsolatról. Nehéz, és ezért vagyok mérges, mert több látszatbarátság veszett a ködbe el körülöttem. Ha tudtam is nem akadályoztam meg, mert nem tudtam, akartam, de nem ment. A bunkó emberek miatt nem tudtam. De rájöttem, nem, nekem nem szabad ezekbe beleszólnom. Oldják meg az emberek maguk között, mert ha jót akarsz, se biztos, hogy úgy fog elsülni ahogyan azt elterveztem.

"A látszat nem az igazság. Ami szemünk előtt van, pusztán a láthatatlannak megjelenő képe. Első benyomásunk, érzékeink minden segítség nélkül a maguk természetességében gyenge alap ahhoz, hogy elbíráljuk, mi az igaz. S ez mégsem azt jelenti, hogy az igazság elérhetetlen számunkra." (Klazomenai Anaxagorász)