Te!

Nem magyarázkodom, mostanában nem írtam sokat, talán időm se volt rá, talán inzultusok se értek egy darabig, aztán elharapózni látszott az egész, hiszen besűrűsödtek a napjaim, így jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat alapon el is kezdtem írni, de valahogy egyiket sem éreztem vállalhatónak! Próbáltam csokorba szedni őket.

Te! Aki nárcisztikus éneddel leplezed, azt, hogy valójában egy befelé forduló ember vagy, barátaid híján, megmarad az egod növelése, illetve elvárod, hogy mindenki a lábad elé kerüljön. Ki kell, hogy ábrándítsalak, nem fog menni. Nem kell átgázolni a másikon, csak azért mert úgy tartja úri kedved. Valamikor régen, még működött a dolog, de egyre nehezebb elviselni azt, hogy savanyú a szőlő. Egyik nap istenítesz, másik nap lenézel, hol idegesítesz, hol jót komédiázok rajtad, veled.

Te! Aki minden nap más színben tündökölsz, te, aki pofátlanul átgázolsz az emberek érzésein. Ha olyan a hangulatod, kedves vagy másszor pedig hatalmas bunkó. Nem félsz, hogy elidegeníted magadtól az összes olyan embert, aki támogatott téged az eddigiekben? Gyerekes és puhány vagy. Semmivel sem vagy különb senkinél, mégis annak hiszed magad. Céljaid vannak -e? Mert nem látszik, hogy léptél volna egyről a kettőre.